2012. január

 

Egyetemi tanulmányaimat 1972-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán kezdtem, kezdetben germanistának és történésznek készültem. Többszöri szakcsere után végül művészettörténet és esztétika szakon diplomáztam 1977-ben. Ugyanezen évtől máig folyamatosan az ELTE BTK Esztétika Tanszékén, majd utódintézményében, a Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetben dolgozom: előbb munkatársként majd tanársegédként. 1990-ben lettem adjunktus, 2002. novemberétől vagyok egyetemi docens.
2008 júliusától az ELTE Művészettörténeti Intézet igazgatójának neveztek ki, azóta tagja vagyok az ELTE Bölcsészettudományi Kar Kari Tanácsának.

1988-ban szereztem bölcsészdoktori, 1996-ban Ph.D. fokozatot. 2005-ben sikeresen habilitáltam az ELTE-n. Tagja vagyok az ELTE Esztétikai ill. Film- és Médiakutatási Doktoriskolájának, tanítok az ELTE Művészettörténeti Doktoriskolájában, továbbá tanítottam a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Képzőművészeti Egyetem DLA- kurzusain. 2009 novemberétől a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Tanácsának tagja vagyok. Rendszeresen vagyok doktori értekezések opponense, konzulense, doktori bizottságok tagja.

2008 végétől meghívott, 2011-től választott tagja vagyok a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya Művészettörténeti Bizottságának. 2008-ban a Magyar Akkreditációs Bizottság felkérésére számos művészetoktatási intézmény összehasonlító szakakkreditációjában vettem részt. 2008 májusától a Magyar Ösztöndíj Bizottság Művészeti Szakmai Kollégiumának tagjává neveztek ki. 2008-tól a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA, Association Internationale des Critiqes d’Art) Magyar Tagozatának is tagja lettem.

1985-2002 között – előbb főiskolai adjunktusként, majd 1997-től főiskolai docensként – a Magyar Táncművészeti Főiskolán tanítottam. Ennek köszönhetően szakmai érdeklődésem kibővült a kortárs táncművészet esztétikai dilemmáinak kutatásával. Jelenleg is tagja vagyok a Lábán-díj kuratóriumának.

1995 óta rendszeresen foglalkozom elektronikus publikálással is. A Velencei Biennálé magyar kiállítása számára 1995-ben CD-ROM-ot szerkesztettem Jovánovics György 301-es parcella-beli mártíremlékművéről. Szerkesztője és szerzője voltam az azóta megszűnt CD-ROM-periodikának, az ABCD Multimédia Magazinnak (1994-96), az Internetto c. online folyóiratnak (1996-1997) és az Internet Expo Magyar Pavilonjának (1995-96). Több szakmai zsűriben vettem részt. 2000-2001 között az index online folyóirat kulturális rovatát vezettem. 2002 júniusa óta a Mindentudás Egyeteme vezető szerkesztője ill. honlapjának főszerkesztője, 2009-2011 között a Mindentudás Egyeteme 2.0 program főszerkesztője voltam.
2006-ban kurátora voltam a Szépművészeti Múzeum Re:mbrandt – kortárs magyar művészek válaszolnak c. kiállításának. 2008-ban Forgács Péter Col Tempo - a W.-projekt c. kiállításának koncepciójával elnyertem az 53. Velencei Biennálé Magyar Pavilonjára kíírt kurátori pályázatot: eredményét 2009. június-november között láthatta a nagyközönség.